Dolores Clainborn 1995-ben készült Stephen King adaptáció, ami a horror mester által is az egyik legjobbnak lett ítélve. Gyémánt kemény soros dráma, ami számomra milliószor értékesebb mint akármilyen indiántemetős ijeszthetős történet az írótól.
A történet kezdetén a néző bepillantást nyer Vera Donovan halálának körülményeibe. Látszatra pofon egyszerű eset. A keményen dolgozó szobalány/házvezetőnő és a szigorú munkáltatója veszekednek, kiabálnak egymással. Verát halljuk amint azt mondja, hogy "Eressz el Dolores" majd dulakodás következik és az idős asszony lebucskázik a lépcsőn.
Dolores fölé hajol, mire a másik megszólal könyörgő hangon " Kérlek Dolores..." Ezt követően a szobalány a konyhába siet keres valamit és közben egy csomó dolgot lever majd végül választása egy igen súlyosnak (és halálosnak) tűnő márvány sodrófára esik, mellyel visszatér a lépcső aljához. Vera felett álla hezitálva lecsapni készül a magatehetetlen nőre amikor váratlanul betoppan a postás ezzel félbeszakítva Dolores mozdulatát. Ám időközben a másik nő belehal sérüléseibe.
Mint már gondolni lehet, nem olyan egyszerű az eset mint ahogy első körben látszik.
A történet ettől kezdve ugrál az időben és teszi ezt olyan csodálatos módon, élek nélkül , hogy libabőrös leszek tőle. Ezzel mutatva meg Dolores Claiborn életét, indokait, a jelenbe vezető eseményeket.
A címszereplőnket folyamatosan a múltbeli emlékek kínozzák, melyek kapcsán tudomást szerzünk szörnyű házasságáról, erőszakos férjéről aki éket vert anyja és lánya közé. A lányról akiért Dolores mindent megtett hogy ne kelljen ugyanolyan életet élnie mint neki.
 |
Időközben egy másik szál is feltűnik. A lány. New Yorkban játszódó jelenet tárul a néző szeme elé ahol egy munkamániás törtető sikeres újságírónővel ismerkedhetünk meg. Selenaval aki Dolores 15 éve nem látott lánya. Selena a jelenet során egy névtelen faxot kap, melyből tudomást szerez arról, hogy édesanyját gyilkossággal vádolják. Első körben habozik, nem érzi hogy bármit is kellene tenni az ügyben, de szerkesztője rámutat, hogy mégis az édesanyja illetve úgysem neki szánja a nagy szenzációs cikket, tehát menjen haza.
Anyja és lánya találkozása nem éppen zökkenőmentes. Selena láthatóan anyját vádolja minden rossz miatt ami vele történt élete során. Hatalmas haragot táplál irányában. Pedig Dolores élete során mindent a lányáért tesz vállalva minden megaláztatást.
De Selena olyannyira sérült, hogy az utóbbi 15 évben az ideg-összeroppanás szélén, lelkileg megnyomorítva töltötte tagadásban él.
A visszaemlékezésekből lassan megtudjuk azokat a történéseket amelyek a jelen helyzethez vezettek. A jelenetek során fény derül arra, hogy mi történt az elnyomó férjjel, miért ennyire sérült Selena és mi is történt igazából Verával.
A történet fókuszában a női sors áll egy maszkulin világban, a mindennapos küzdelem és a folyamatos meghunyászkodás egy olyan világban ahol a férfiak számára egyszerűen elérhető, ami egy nő számára kemény munkával sem.
Dolores, Selena és Vera mindennek a világnak a szenvedő alakjai. Bár mind más módon kínlódtak életük során.
Az emberi kapcsolatok megjelenése valami elképesztő ebben a filmben.
Az anyai szeretet, a lassan kibontakozó barátság és egymásra utaltság... mind erősen jelen van az alkotásban.
A film első ránézésre nagyon hideg, olyan mint az élet ezen a nyirkos rideg szigeten. Azonban a visszaemlékezések sokkal melegebb palettával rendelkeznek. Mivel akkor még volt remény a szereplők szívében. A legjobb példa erre a napfogyatkozás, ami önmagában egy erős szimbólum. A jó és a rossz harca melynek során a jó (fény) győzedelmeskedik a gonosz(sötétség) felett. A sötétség után fény, a remény. A filmben ez gyönyörű vibráló narancs bíbor színekkel a jobb élet elkövetkezésének szimbóluma.
De sajnos semmi sem ilyen egyszerű... A film végén sem változik a jelen színpalettája mely arra utalhat, hogy ami egyszer összetört az már soha nem lesz ugyanaz. Semmi nem változik. A vége marad hideg kékes színvilág... és ez a mozdulat amivel Dolores búcsút int Selenának, ami egyben, legyintés, lemondás, , aki nem viszonoz semmit, mutatja, hogy ők is tudják... semmi sem változott kettőjük között és feltehetőleg Selena soha többé nem tér vissza a szigetre.
Danny Elfman a '90-es évek számomra leginkább közelálló filmzene szerzője, nagyon nagyot alkotott. Végtelenül fájdalmas gyengéd és tökéletes háttér ennek a filmnek.... Vérzik a szívem ahogy újrahallgatom.
Ez nem egy könnyű film, megrázó jelenetekkel kényes, nehéz témákkal. Csodálatosan összrakott alkotás mely különleges módon jelenti meg a mindennapok horrorát. Mert igenis ez horror, hány meg hány ilyen család lehet a világba belegondolni is szörnyű. Ez teszi Dolores Claiborn történetét ennyire ijesztővé.
A történet, a mesélési mód, a látvány a zene mind tökéletes és az ember csontjáig hatol, de mégis a színészek bravúros szereplése miatt különleges ez az alkotás.
Idézetek:
Vera: ”It's a depressingly masculine world we live in,
Dolores.”
Dolores: „If you wanna know what kind of
life a person had, just look at their hands.”
Dolores: „Hell ain't somethin' you get thrown into
overnight. Nope. Real hell comes on you
slow and steady as a line of wet winter sheets.”
Vera : „Sometimes,
Dolores... sometimes, you have to be a high-riding bitch to survive. Sometimes,
being a bitch is all a woman has to hang onto.”
U.i.: A bejegyzésben direkt nem kívánok beszélni a nyomozásról, mivel számomra nem az a történet igazi középpontja. Sokkal mélyebb ez mint egy gyilkosság felgöngyölítős Columbo film.
