2018. május 24., csütörtök

Film review : Dolores Claiborn



Dolores Clainborn 1995-ben készült Stephen King adaptáció, ami a horror mester által is az egyik legjobbnak lett ítélve. Gyémánt kemény soros dráma, ami számomra milliószor értékesebb mint akármilyen indiántemetős ijeszthetős történet az írótól.




A történet kezdetén  a néző bepillantást nyer Vera Donovan halálának körülményeibe. Látszatra pofon egyszerű eset. A keményen dolgozó szobalány/házvezetőnő és a szigorú munkáltatója veszekednek, kiabálnak egymással. Verát halljuk amint azt mondja, hogy "Eressz el Dolores" majd dulakodás következik és az idős asszony lebucskázik a lépcsőn.

Dolores fölé hajol, mire a másik megszólal könyörgő hangon  " Kérlek Dolores..." Ezt követően a szobalány a konyhába siet keres valamit és közben egy csomó dolgot lever majd végül választása egy igen súlyosnak (és halálosnak) tűnő márvány sodrófára esik, mellyel visszatér a lépcső aljához. Vera felett álla hezitálva lecsapni készül a magatehetetlen nőre amikor váratlanul betoppan a postás ezzel félbeszakítva Dolores mozdulatát. Ám időközben a másik nő belehal sérüléseibe.


Igaz első látásra úgy tűnik, hogy az elnyomott meg akar szabadulni zsarnokától,  mégis a habozás ténye valahogy nem illik a képbe.
Mint már gondolni lehet, nem olyan egyszerű az eset mint ahogy első körben látszik.



A történet ettől kezdve ugrál az időben és teszi ezt olyan csodálatos módon, élek nélkül , hogy libabőrös leszek tőle. Ezzel mutatva meg Dolores Claiborn életét, indokait, a jelenbe vezető eseményeket.



A címszereplőnket folyamatosan a múltbeli emlékek kínozzák, melyek kapcsán tudomást szerzünk szörnyű házasságáról,  erőszakos férjéről aki éket vert anyja és lánya közé. A lányról akiért Dolores mindent megtett hogy ne kelljen ugyanolyan életet élnie mint neki.





Mindannak ellenére amit átélt, minden keserűség alatt egy optimista, intelligens. keményen dolgozó és szerető nő. Aki nem veszítette el soha az élet szikráját.


Időközben egy másik szál is feltűnik. A lány. New Yorkban játszódó jelenet tárul a néző szeme elé ahol egy munkamániás törtető sikeres újságírónővel ismerkedhetünk meg. Selenaval aki Dolores 15 éve nem látott lánya. Selena a jelenet során egy névtelen faxot kap, melyből tudomást szerez arról, hogy édesanyját gyilkossággal vádolják. Első körben habozik, nem érzi hogy bármit is kellene tenni az ügyben, de szerkesztője rámutat, hogy mégis az édesanyja illetve úgysem neki szánja a nagy szenzációs cikket, tehát menjen haza.



Anyja és lánya találkozása nem éppen zökkenőmentes. Selena láthatóan anyját vádolja minden rossz miatt ami vele történt élete során. Hatalmas haragot táplál irányában. Pedig Dolores élete során mindent a lányáért tesz vállalva minden megaláztatást.

De Selena olyannyira sérült, hogy az utóbbi 15 évben az ideg-összeroppanás szélén, lelkileg megnyomorítva töltötte tagadásban él.


A visszaemlékezésekből lassan megtudjuk azokat a történéseket amelyek a jelen helyzethez vezettek. A jelenetek során fény derül arra, hogy mi történt az elnyomó férjjel, miért ennyire sérült Selena és mi is történt igazából Verával.


A történet fókuszában a női sors áll egy maszkulin világban, a mindennapos küzdelem és a folyamatos meghunyászkodás egy olyan világban ahol a férfiak számára egyszerűen elérhető, ami egy nő számára kemény munkával sem.


Dolores, Selena és Vera mindennek a világnak a szenvedő alakjai. Bár mind más módon kínlódtak életük során.

Az emberi kapcsolatok megjelenése valami elképesztő ebben a filmben.
Az anyai szeretet, a lassan kibontakozó barátság és egymásra utaltság... mind erősen jelen van az alkotásban.


A film első ránézésre nagyon hideg,  olyan mint az élet ezen a nyirkos rideg szigeten. Azonban a visszaemlékezések sokkal melegebb palettával rendelkeznek. Mivel akkor még volt remény a szereplők szívében. A legjobb példa erre a napfogyatkozás, ami önmagában egy erős szimbólum. A jó és a rossz harca melynek során a jó (fény) győzedelmeskedik a gonosz(sötétség) felett. A sötétség után fény, a remény.  A filmben ez gyönyörű vibráló narancs bíbor színekkel  a jobb élet elkövetkezésének szimbóluma.






De sajnos semmi sem ilyen egyszerű... A film végén sem változik a jelen színpalettája mely arra utalhat, hogy ami egyszer összetört az már soha nem lesz ugyanaz. Semmi nem változik. A vége marad hideg kékes színvilág... és ez a mozdulat amivel Dolores búcsút int Selenának, ami egyben, legyintés, lemondás, , aki nem viszonoz semmit, mutatja, hogy ők is tudják... semmi sem változott kettőjük között és feltehetőleg Selena soha többé nem tér vissza a szigetre.



 Danny Elfman a '90-es évek számomra leginkább közelálló filmzene szerzője, nagyon nagyot alkotott. Végtelenül fájdalmas gyengéd és tökéletes háttér ennek a filmnek.... Vérzik a szívem ahogy újrahallgatom.





Ez nem egy könnyű film, megrázó jelenetekkel kényes, nehéz témákkal. Csodálatosan összrakott alkotás mely különleges módon jelenti meg a mindennapok horrorát. Mert igenis ez horror, hány meg hány ilyen család lehet a világba belegondolni is szörnyű. Ez teszi Dolores Claiborn történetét ennyire ijesztővé.

A történet, a mesélési mód, a látvány a zene mind tökéletes és az ember csontjáig hatol, de mégis a színészek bravúros szereplése miatt különleges ez az alkotás.


Idézetek: 

Vera: It's a depressingly masculine world we live in, Dolores.”



Dolores: „If you wanna know what kind of life a person had, just look at their hands.”


Dolores: „Hell ain't somethin' you get thrown into overnight. Nope. Real hell comes on you 
slow and steady as a line of wet winter sheets.”



Vera : Sometimes, Dolores... sometimes, you have to be a high-riding bitch to survive. Sometimes, being a bitch is all a woman has to hang onto.”





U.i.: A bejegyzésben direkt nem kívánok beszélni a nyomozásról, mivel számomra nem az a történet igazi középpontja. Sokkal mélyebb ez mint egy gyilkosság felgöngyölítős Columbo film.


2018. május 22., kedd

Top 10 : Horror film amit várok 2018-ban



Ez a lista tartalmaz 2017-ben megjelent filmeket is amiket én személy szerint még nem láttam, de mindenképpen meg szeretnék nézni, lehetőleg moziban. A lista 10 elemet tartalmaz, de semmilyen sorrend nincs benne.

1. Insidious – The Last Key
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de számomra az Insidious sorozat magasan kiemelkedik a paranormális horror kategóriában, márpedig most kapunk belőle épp eleget. Meglátom milyen lesz, mégis csak egy 4. rész. 



2.Hereditary
A trailer alapján nagyon érdekesnek tűnik,  hátborzongató ez a babaház motívum, kíváncsi leszek. 
  


3. The New Mutants 
Mit is mondhatnék, Marvel horror film egy álmom teljesülhet. Ki ne akarná ezt látni..... Ok tudok pár embert... de én nem vagyok köztük. 



4. Winchester
Viktoriánus paranormális horror, imádom őket.




5. Day of the Dead: Bloodline
Meglátjuk milyen lesz, elvére remake-ről beszélünk, nem tudom más hogy van de én alapból tartok tőlük. DE adnék ennek is egy esélyt. 



6.  Polaroid
Tini horror, ígéretesnek tűnik, jó kikapcsolódás hétköznap estére... semmiképpen nem moziban nézném meg. Bár érdekes lenne egy "meh jó volt" filmet moziban látni, nincs igazán tapasztalatom az ilyenben. 




7. Slender Man
NA ez igazán betegnek néz ki, undorító, felkavaró... igazi művész horror filmnek tűnik. Valahogy az Emberi százlábú 2. részére emlékeztet, remélem annál emészthetőbb lesz.... :D 


8. A Quiet Place
Ezt a filmet nagyon várom, valószínűleg mert akkoriban jött ki a trailer először amikor éppen A madarak a dobozban olvastam, ami ha közelebbről megnézzük nagyon is hasonló bár kevésbé filmre vihető szituációt tár elénk.





9. The Lodgers
Viktoriánus paranormális horror.... látnom kell... 




10. The House with clock in it’s walls
Hát, ez a film... nem tudom teljesen komolyan venni, de szerintem nem is kell Jack Black ilyen filmekre termett számomra, szórakoztató libabőröztető gyerekként imádtam volna, és 28 évesen is kifejezetten élvezni fogom.  



Pár film amit még ide sorolnék de nem fért bele a 10-be. : 
·        Open House
·        Truth or Dare
·        A damon within
·        Behind the walls

2018. február 14., szerda

Filmes TAG 1.

Snitten felkértek, hogy vegyek részt egy filmes körkérdés válaszolásában. Úgy döntöttem miért is ne, jó móka. NA itt van az eredmény. 

1. Melyik volt az első meghatározó film, amit láttál? 

Ez számomra talán a legkönnyebb megválaszolni mit sokak számára. Ez a film pedig a Nyolcadik utas a halál, illetve az egész Alien franchise. Ez volt az első horror amit láttam szerintem életemben és ez volt az első komolyabb tudatos ellenszegülésem a szüleimmel szemben. Ez a film kezdte a sort, és ez tett horror fanná. https://snitt.hu/filmek/a-nyolcadik-utas-a-halal-1979

2. Mi volt az utolsó film vagy sorozat, amit láttál? 

Az utolsó film amit láttam a Remény rabjai volt. Régi tartozás. https://snitt.hu/filmek/a-remeny-rabjai-1994 Sorozat amit teljesen befejeztem (már ami rész megjelent eddig) pedig The Man in the High Castle volt. https://snitt.hu/filmek/the-man-in-the-high-castle 


3. Mik a kedvenc filmjeid? 

Huh ha most őszinte akarok lenni akkor azt kell mondanom a kedvenc filmjeim mostanában mindenképpen a 40-60-as években játszódó illetve II VH-ban játszódó háborús filmek. De minden ami ekkoriban játszódik. Családi drámák, romantikus filmek, dokumentumfilmek, drámák. minden.

4. Milyen műfajú filmben lennél te karakter? 

Mindenképpen 40-es években játszódó családi romantikus vígjáték lenne. Valami kis könnyed, kellemes. 

5. Ki játszana téged egy filmben? 

Nehéz kérdés… Gene Tierney. https://snitt.hu/muveszek/gene-tierney

6. Mi a top 3 kedvenc sorozatod? 

Régebben sokkal több sorozatot néztem mint mostanában.. sajnos valahogy nem tud annyira lekötni egy sem, tetejében félek belekezdeni újba… :/
*Doctor Who- nem kérdés, egy részt ezért élek Angliában hátha a Doctor előbb rám lel így és útitársának választ https://snitt.hu/filmek/ki-vagy-doki 


*Penny Dreadfull – ez a sorozat mindent magába foglal ami szerintem jó. Képileg, történetileg, zeneileg. Csodálatos… kár hogy vége L https://snitt.hu/filmek/londoni-remtortenetek
* The Man in the High Castle – legalábbis most úgy érzem elég friss jó élmény volt, nagyon nézném tovább, nagyon hiányzik a hangulata. https://snitt.hu/filmek/the-man-in-the-high-castle

7. Mi idegesít legjobban, egy filmben? 
Ha van benne potenciál és elszúrják. Egy jó alapötlet ami rosszul van kivitelezve, vagy nem viszik végig. A legtöbb Neil Gaiman film (és amúgy könyv is ) ilyen tudom hogy ha csak egy picivel több lenne akkor a kedvenc filmem (könyvem) lenne, de így csak meeh…

8. Mi az a film vagy sorozat, amit soha nem fogsz megnézni? 

Hát inkább úgy mondanám, hogy olyan sorozatok vannak amibe semmi pénzért nem kezdenék bele mert végeláthatatlan és amúgy sem. Ilyen a Barátok közt, A Grace klinika, Jóban rosszban…. Hetedik mennyország… sztem mindenki érti

9. Melyik színésszel, színésznővel vagy filmrendezővel találkoznál szívesen? 

huhuhúúú (tenyérösszedörzsölés)
David Tennant!!! James McAvoy , Kathy Bates, Benedict Cumberbatch, Adrien Brody, Ian McKellen, Guillermo del Toro, Tilda Swinton, MIRANDA HART, Catherine Tate, egyenlőre ennyi….

10. Mi az aktuális kedvenced, amit most láttál, vagy most szeretnél megnézni? 

Aktuális kedvenc filmjeim inkább.
* A kis herceg (2015) https://snitt.hu/filmek/a-kis-herceg-2015

* Ryan közlegény megmentése (1998) https://snitt.hu/filmek/ryan-kozlegeny-megmentese-1998 

* Szerelmünk lapjai (2004) https://snitt.hu/filmek/szerelmunk-lapjai-2004


Aktuális kedvenc sorozataim:
*Válótársak-  nem gondoltam volna, hogy magyar sorozat lehet ennyire jó!!!! Pedig nem is a kedvenc műfajom, de alig vártam ezt az évadot és nagyon dühös vagyok hogy be tervezik fejezni a sorozatot. https://snitt.hu/filmek/valotarsak

* The Man in the High Castle -  mint már említettem nagy kedvencé vált. https://snitt.hu/filmek/the-man-in-the-high-castle

2017. július 27., csütörtök

Life update

Kedves olvasóm! ha létezel egyáltalán

Köszöntelek újból, ha esetleg nem ez az első alkalom, hogy idetévedtél.  a blogomon, amit hát mondjuk úgy kicsit elhanyagoltam az utóbbi 2 évben. Pedig mennyire meg voltam győződve hogy na most akkor én is nagy blogoló leszek, minden héten több bejegyzés kivesézett témák, stb. Hát nem így lett. Két éve csönd honol az internet ezen kis zugában, még a tücskök sem ciripelnek.....

Kis update, hogy mi is történt azóta velem. Kérlek alássan, kiköltöztem Angliába, tavaly (azaz 2016. márciusában, pontosabban 8.-án.) De előtte még felmondtam az iskolai könyvtárosi állásomból, mert valljuk be több volt a baj vele mint ami jó. Azt mondják az idő megszépíti az emlékeket, na velem pont ellentettjét tette ez az 1.5 év...

Tehát márciusban kiköltöztem Angliába pontosabban. Banbury-be ami Oxfordshire megyében található.
Na tessék beszúrtam neked egy térképet kedves olvasó, hogy teljesen képben legyél.



Tehát első munkahelyem itt ami eddig az egyetlennek bizonyult, a Mcdonald's lett... na szóval az úgy volt, hogy én ezt mint ugródeszkát akartam használni, de hát én úgy vagyok nevelve, hogy a szüleim mind a ketten tanárok voltak, Apukámnak konkrétan az első munkahelye volt az utolsó is nyugdíjazásig, szóval soha nem voltam hozzászoktatva ahhoz, hogy naponta válogassam a munkahelyem... na meg aztán könnyű másokra kenni, be kell valljam nem is akartam igazán váltani, kényelmes munka.  Élveztem is sokáig, bár el kell mondjam elég volt 1.2 év arra hogy utáljam az embereket, és soha de soha ne akarjak Mcdonaldsos kaját enni.


Tetejében és most jön a legrosszabb rész ebben a bejegyzésben és talán az egész életemben, készülj fel nem lesz épp vidám a következő pár sor.   Februárban nagyon hirtelen és nagyon nem várt módon megtörtént az ami szerintem az ember életében az egyik legnagyobb veszteségek között kerül felsorolásban, Édesanyám meghalt, itt jobbra Ő látható, 64 éves volt. Nem nagyon akarom kivesézni, mert most ez a bejegyzés nem erről szól. Még mindig igen friss a dolog, és már jobban vagyok de ez is borzalmas, mert még mindig csak és már 5 hónap telt el, pont tegnap. Szóval elég sötét helyen vagyok még mindig... de már azt hiszem látom a fényt vagy legalábbis vágyom rá az alagút végén.

Tehát na vidámabb téma. Felmondtam múlt hétfőn a mekis állásomból teljesen önértékelési problémákkal és kisebbségi komplexussokkal mint utravaló. De hát ezvan végre vége, most 2 hétig itthon tengődöm. De el sem tudom mondani neked kevdes olvasóm azt, hogy mennyire megnyugodtam és mennyire jobb a kedélyállapotom pedig munkám nincs és nem tudom, hogy lesz, de azt tudom, hogy nem kell sírva munkába mennem még legalább egy hétig.

Nem mondom, hogy felhőtlenül optimista vagyok de azért nem látom teljesen borúsan a dolgokat. Lesz ami lesz, az angolom jó, tudok keményen dolgozni és bizonyítási kényszerem van ami azért is jó, mert a legjobbá tesz a team-emben....

Tehát kedves olvasóm ez volt a 2 éves update-em... Ja és fekete a hajam már nem vörös, de szeretnék megint váltani ami kb lehetetlenség mert a fekete még olyanabb mint a vörös hogy addig marad veled amíg le nem nő.

2015. július 19., vasárnap

Őszi MondoCon-ra  steampunk TARDIS cosplayt akarok készíteni.  Még kb fél éve találtam egy fűzőt turiban ami baromi szép. és most aj rászántam magam, hogy befestem tardiskékre... 




Meg is vettem a hozzávalókat. Királykék ruhafesték.. kobaltkék jobb lett volna de nem baj remélem jó lesz :/
Sajna nincs elég nagy fazekam (egy személyes háztatás...) ezért a mosógépes változatnál maradtam..
Több mindent festek, szép ez a szín és hamár lúd legyen kövér.. plusz nem tudhatom, hogy mit fogok a cpo-hez felhasználni... 


Egyenlőre épp folyik a mosás.. izgulok mert a festék kicsit lilás bekeverve, nem tudom milyen szín fog kijönni ezzel az antracit kékkel keveredve. :S


 Plusz elég magas fokon kell mosni ami a fűzőnek nem tesz jót, remélem nem veszti el a formáját.

Ha nem fogja be rendesen akkor jön az a változat, hogy kézzel ecsettel fogom beszínezni, úgysem akarom nagyon mosni. Csak jaj ne veszítse el a formáját :(



Na most pedig következzen pár inspirációs kép a steampunk TARDIS-hoz... csak hogy mindenkinek világos legyen, hogy mit szeretnék... ezek inspirációk az én Cp-em lehet nagyon más lesz :)




Az ablakokat  valami ilyen módon akarom megoldani. 

Későbbiekben többet fogok még feltenni a cosplay készítésről, remélhetően. 

2015. július 17., péntek

Bácsi reggel a buszon fennhangon hadovált arról, hogy mennyire büszke arra, hogy a magyarok soha más népet nem igáztak le, ellentétben a nagy csúnya britekkel és spanyolokkal... Majdnem megfordultam és mondtam neki, hogy BÁCSI HONFOGLALÁS !!!! a kalandozásokról nem is beszélve....  aaaah bááácsiii
" A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket!"
 és a tudatlanságuktól is...

2015. július 15., szerda

Egyáltalán nem tudományos bejegyzés lesz a következő.. ez csak műkedvelő szakbulvárság ... saját szórakozásra... félpontos dolgokkal....
 Itt jelezném, hogy én nem vagyok se geológus, se klíma kutató... egyszerű érdeklődő ember vagyok... ha valami hibás dolgot írok le kérlek jelezze aki jobban tudja :)


Rólam tudni kell, hogy néha megül valami az agyamban és muszáj kiadni magamból mert megőrjít... azt is tudni kell, hogy nővérem molekuláris biológus... és összeesküvés elmélet fan ... ami nagyon nem kellemes kombináció, ha az ember beszélőviszonyban van vele.

Minap elkezdett mesélni arról, hogy milyen hatásai vannak a klímaváltozásnak, és hogy nem lehet tudni, hogy mi is lesz, az is előfordul, hogy nem lesz semmi. De ami megült az agyamban az a Jeges-tenger fenekéről felszabaduló metán.... no igen...


Jelenleg a Jeges tenger alatt metán van bődületes mennyiségben, ami a  magas nyomás és alacsony hőmérséklet miatt nem tud a felszínre törni. A felmelegedés folytán ez a gáz elkezdett kitörni a kis vackáról.. ami már régebb óta tudott volt. A tudósok azt hitték nem gáz a ez a gáz mert a tengerben feloldódik és lebontódik (mert ugye szerves vegyület) .. azonban nem egészen ez a helyzet mert kijut a légkörbe...

így bugyog a metán felfelé
Ördögi kör ez mert a metán a Co2-nál 20x erősebben üvegházhatású gáz.. ami ugye azzal jár, hogy a hőmérséklet növekszik.. ami azzal jár, hogy egyre több metán szabadul fel. Nem csak a Jeges tenger alól de a tundra fagyott mocsaraiból is. Ami gáz.... mert a metán gyúlékony...gáz.

Így a lehetséges következmények közt ott van  a metán vihar!! És itt értem el az igazi problémámhoz... ez elől nem lehet megmenekülni.. a levegő gyullad be... ilyen viharok tombolnak amúgy a Szaturnusz Titán nevű holdján... más kérdés hogy ott konkrét metán tenger van az alacsony hőmérséklet miatt... de nem lényeg most ez. Félelmetes a gondolat, hogy tök mindegy mit csinálok, hová bújok, nincs menekvés.. szívás az egész... én kis hangya nem tudok mit csinálni, amit meg tudok azt meg megteszem, de így nem látok sok értelmet benne. Rossz lehet élve elégni. :/ Vagy éhen halni a következmények miatt.

Kicsit vidámabb dolog befejezésnek... akárhányszor a metán viharra gondolok, metál vihar ugrik be és kicsit jobb kedvem lesz... :D

 

Ha valakit érdekel a téma csodás angol nyelvű wikipedig szócikk van róla:  https://en.wikipedia.org/wiki/Arctic_methane_release